Alföldi Géza

IN MEMORIAM
ALFÖLDI GÉZA (1908 – 1991)

Szomorúan kell megállapítani, hogy még 17 évvel az úgynevezett „rendszerváltozás” után sem tudja a hazaiirodalomkedvelő magyarság, hogy ki volt Alföldi Géza, annak ellenére, hogy valószínűleg már sokan találkoztak egy-egy versével különböző nemzeti szellemű kiadványok hasábjain, bár az is többször előfordult, hogy költeményeit a szerző nevének említése nélkül (ismeretlen költő alá írással) közölték. Sőt az is megtörtént, hogy „Magyarnak lenni” c. versét a kilencvenes években az egykori HUNNIA c. folyóirat hónapokon keresztül mottóként használta, de alája szerzőként Kölcsey Ferenc neve volt feltüntetve.

Ki volt hát Alföldi Géza, akinek neve a nemzeti emigráció köreiben fogalomnak számított és számít még mind a mai napig, de összesen kilenc, még életében megjelent verseskötete és a közelmúltban kiadott életmű kötete ellenére sem szerepel egyetlen ma gyar irodalmi lexikonban sem? Akkor, amikor huszadrangú, jelentéktelen fűzfapoétákról többhasábos szócikkekben emlékeznek meg a magyar irodalom állítólagos „szakértői”. Persze mindez nem a véletlennek, hanem nagyon is tudatos szelektálásnak köszönhető, ha nyomon követjük a költő életútját.

Alföldi Géza költő, újságíró, szerkesztő, kiadó, zeneszerző a mai Magyarországon a legelhallgatottabb egyéniségek közé tartozik, de emigrációs viszonylatban is egyre szűkül azoknak a köre, akik ismerték és elismerték nemzetünk szolgálatában végzett önfeláldozó tevékenységét. Költészete, amely kb. 5000 verset foglal magába, egy végtelen hitvallás a hazaszeretetről, a hontalanságba kényszerített, de magyarságát minden körülmények között bátran vállaló, soha meg nem alkuvó ember küzdelme a hatalmas túlerővel rendelkező nemzetellenes ország- és világhódító csoportokkal szemben. Fajtája iránti, szinte már fanatikus szeretete, hűsége tükröződik verseinek majdnem mindegyikéből. Agyonhallgatásának oka egyszerű: nemzeti szellemű volt és kivételesen tehetséges. Ez így együtt megbocsáthatatlan bűn a hazánkat még ma is hatalmukban tartó -
magukat hol örök humanistának, hol liberálisnak nevező – körök szemében, akiknek ellenszegült, s verseiben, írásaiban kíméletlenül ostorozta az álnokság, a hazugság és megtévesztés
bajnokait.

Alföldi Géza – eredeti nevén Schilzong József – Cegléden született 1908. június 22-én. Az Alföldi nevet először csak költői és írói álnévként használta, míg 1944 novemberében miniszteri engedéllyel
hivatalosan is véglegesítették. A Ceglédi Hírlapnál kezdte újság-írói pályafutását, ahol hamarosan a szerkesztőség állandó tagjának számított. Nem csak írt, hanem zeneszerző is volt egyszemélyben, aki egymás után komponálta zenés vígjátékait és operettjeit, melyek közül az 1933-ban alkotott Csókos huszárok című darabja or-szágos hírnévre emelte.
A harmincas évek végén Budapestre került, ahol irodalmi pályafutása üstökösként emelkedett. Egy tucat lapnak volt egyidőben munkatársa, további színműveket, drámákat, kisregényeket írt.

Alkotó ereje mégis a költészet területén vált halhatatlanná. Első
verseskötete „Kész, mehet!” címmel még Cegléden jelenik meg 1936-ban és pár éven belül a harmadik kiadást is megéli. A harmincas évek elejétől bekapcsolódik a jobboldali, nemzeti szellemű politikai mozgalmakba, melyeknek elkötelezett harcosává válik. 1943-ban megjelent „Csak a gyökér kitartson!” című második kötete bombaként robbant az akkori félfeudális uralkodó osztály szociálisan érzéketlen köreinek délibábos idilljébe. Világosan látta a magyar parasztság sanyarú helyzetét és ennek a nemzetfenntartó rétegnek halálsikolya adja az alaphangot verseinek témájához. Ettől kezdve egycsapásra országosan ismert és elismert költővé válik. Verseit tucatjával közlik a nemzeti gondolat megvalósításáért harcoló lapok.

Érdeklődése egyre jobban a politika felé fordul és 1944-ben már a Temesváry Lászlóáltal szerkesztett A NÉP c. hungarista hetilap vezércikkírója. Írásai kivétel nélkül a bolsevizmus ellen élethalálharcát vívó magyarság dokumentumai.

1944. október 15. Alföldi Gézát azoknak a táborában találja, akik a bolsevizmus elleni harc továbbfolytatása mellett döntöttek. 1944. novemberében államtitkári rangban a honvédelmi minisztériumban, a nemzetvédelmi propaganda osztály vezetőjévé nevezik ki, majd ezután a Filmipari Alap igazgatósági tagjául hívja meg. Egyik tagja lett a filmcenzúra ötös tanácsának. Ő volt a magyar-német bajtársi rádióórák előadója. A végsőkig harcoló magyar csapatokkal került 1945 tavaszán nyugatra.

Eszmetársainak javát Himler Márton kopói összefogdosták és Amerika örök szégyenére kiszolgáltatták a Magyarországot hatalmukba kerítő bolsevista keretlegényeknek, akik egy népbírósági cirkusz kíséretében gondoskodtak róla, hogy majdnem valamennyien Bogár keze által fejezzék be földi pályafutásukat …

Alföldi az elsők közé tartozott, akik felismerték, hogy az emigrációba kényszerült nemzeti érzelmű magyarságnak újságra van szüksége, amely a világ különböző részeibe történt szétszórtságuk
ellenére is összefogja őket lélekben. 1948 áprilisában, egy maroknyi el-szánt, fanatikus magyar támogatásával, egy bajorországi kisfalu „tyúkól nagyságú szerkesztőségéből”indítja útjára HÍDVERŐK címmel a később legendássá váló, kéthetente megjelenő lapját. Olyan neves
személyiségek támogatják írásaikkal az induló újságot, mint Nyírő József, Baráth Tibor, Padányi Viktor, Oláh György és Milotay István, hogy csak a nevesebbeket említsük.

A Hídverők Alföldi irányításával a nemzeti emigráció egyik legradikálisabb szócsövévé válik és 1962-ben bekövetkezett elnémításáig a világ minden sarkában kedvenc olvasmánya a hazához hű
magyaroknak.

Közben Alföldi költői pályája is csúcspontjára érkezik. Sorra jelennek meg újabb verseskötetei. Bár a körülmények miatt elég szegényes kiállításban, de annál tüzelőbb mondanivalóval. 1948-ban
„Krisztusom, én Péter nem leszek!”, 1954-ben „A Kárpátokon majd találkozunk”,majd 1958-ban egymásután négy különböző válogatás, amelyek az elmúlt évek terméseit kötik csokorba „Gádoros, az csak Gádoros”, „Pajtás, a hited el ne add!”,„Áldás! Béke! Húgomasszony!”
és „Én tovább nem hazudok!” címek alatt.

1954-ben a Hídverők szerkesztősége az emigrációs magyarság hathatós anyagi segítségével kibérli a bajorországi Teising-kastélyt, ahol Alföldi vezetésével „Történelmi és Társadalomtudományi Kutatóintézet” létesül, melynek egyik fő célkitűzése, hogy a világ közvéleményével
az igazságnak megfelelően megismertesse a magyar sorskérdéseket és ezáltal minél több támogatót találjon a nyugati or-szágokban, egy akkor még reálisnak tűnő, a nyugat segítségével megvalósítható
felszabadítási küzdelemhez.
A Hídverők megalkuvást nem tűrő hangvétele természetesen elejétől fogva szálka volt a nemzetközi liberálbolsevista körök és ki szolgálóik szemében. Több sikertelen kísérlet után 1959-ben
elérkezettnek látták az időt egy Alföldi elleni összevont támadásra. A harci kürtjelet a New Yorkban megjelenő „Az Ember” című magyarnyelvű zsidó revolverlap fújta meg, amelynek abban az időben
Klár Zoltán, a botrányairól hírhedt nemzetközi szélhámos volt a főszerkesztője. Klár már évek óta ostromolta a német hatóságokat a költő elnémításának érdekében, mert „A patkányok dala” című nagyon is találó és ezért nagy népszerűségnek örvendő versét nem tudta megemészteni és megbocsátani. Most végre szövetségesekre talált a németországi Szociáldemokrata Párt némely befolyásos személyiségénél, akikhez faji, vagy szellemi rokonság fűzte. Ettől kezdve már szabad
volt az út. Egy három évig tartó szélmalomharc veszi kezdetét, különböző bíróságok bevonásával, ami felemészti Alföldi idegeit, az anyagiakról nem is beszélve. A vádak ugyanazok voltak, amelyekkel ma is könnyen szalonképtelenné lehet tenni bárkit: antiszemita, náci, nyilas stb. eszmék terjesztése. Végül 1962-ben a Hídverőket jogerős bírósági döntéssel betiltották a német hatóságok, Alföldit pedig 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Mellékbüntetésként kitiltották Németországból. A kitiltás végrehajtása azonban elmaradt, mert akkoriban – hála Klár Zoltánék propagandájának – nem akadt ország, amely Alföldit befogadta volna.

Ezután különböző üzleti vállalkozásokkal – többek között borkereskedelemmel – kezdett foglalkozni, hogy megélhetését valamivel biztosítsa, de mindenbe belebukott. A végső döfést az adta, hogy 1967- ben előzetes értesítés nélkül – Alföldi adósságaira hivatkozva – a Teising-kastélyt azonnali árverésre bocsátották. Még arra sem adtak neki lehetőséget, hogy az évek során összegyűjtött, felbecsülhetetlen értékű dokumentációs anyagot biztonságba helyezze. Két koffert kitevő
személyes holmijával és verseinek kézirataival távoznia kellett, a gyűjtemény nagyrésze pedig egyszerűen a szemétre került.
Alföldi Géza ettől kezdve megtört ember lett, a politikától teljesen visszavonult, verseket nem nagyon írt többé és 1991. október 25-én bekövetkezett haláláig kimondottan mostoha körülmények között
tengette életét.
Mind a mai napig terjengnek különböző legendák az emigráció egyes köreiben Alföldi eltűnéséről. Egyesek szerint százezreket, sőt milliókat csalt ki a megtévesztett magyarokból és vígan élte világát valahol Dél-Amerikában. Mások úgy tudták, hogy második felesége beépített kommunista ügynök volt és neki köszönheti a végzetét. Persze ezek a híresztelések mind ostoba, rosszindulatú mendemondákon alapulnak, a valósághoz semmi közük és javarészt a Klár Zoltán féle sajtó vetette bele a köztudatba.

1986-ban még megjelent „Jön a Feltámadás!” címmel emigrációs kiadásban egy kis válogatás legismertebb politikai tartalmú verseiből, amelynek összeállításánál személyesen is közreműködött.

1989 után, amikor átmenetileg otthon is újra lélegzethez juthatott néhány nemzeti szellemű gondolat, rövid időre Alföldi Géza is hazatért – persze csak néhány verse formájában, amelyeket az azóta
már megszűnt Hunnia, Szent-Korona, ill. Magyar Feltámadás című lapok voltak bátrak alkalomadtán közölni. Szintén szükséges megemlíteni, hogy néhány évvel ezelőtt Lőrincz Zsuzsanna előadóművésznő „SZÉP – JÓ – IGAZ” címmel egy saját kiadásában megjelentetett CD-n emlékezett meg Alföldi Gézáról, elszavalva egy kis csokorra valót a költő ismertebb verseiből.

Aztán 2005-ben a GEDE TESTVÉREK kiadásában végre megjelenhetett a nemzeti emigráció lánglelkű költőjének lírai életművét tartalmazó, vaskos, több mint 700 oldalas kötet. A VÉGRENDELET címet viselő összeállítás tartalmazza Alföldi összes nyomtatásban megjelent verseskötetének anyagát, kiegészítve életrajzával és kortársai által írt, róla szóló megemlékezésekkel, valamint számos fényképpel. Beteljesítve ezzel az 1991-ben elhunyt költő végakaratát, hogy
javarészt emigrációban írt és publikált verseit a hazai magyar olvasóközönség is megismerhesse.

A VÉGRENDELET című összeállítást méltán nevezhetjük életmű kiadásnak,
annak ellenére, hogy az említett köteteiben nem szereplő, de különböző újságokban megjelent vagy kézirat formájában hátrahagyott további versei egy másik vaskos kötetet is kitöltenének, nem is
beszélve prózai alkotásairól vagy politikai írásairól, amelyek kiadása szintén a jövő tervei közé tartozik.

Szintén 2005-ben látott napvilágot a Kráter Kiadó gondozásában „Hazátlanul – Emigrációs költők antológiája” címmel egy másik kötet, amelyben Alföldi három további nagyszerű költővel (Fáy Ferenc, Flórián Tibor és Kannás Alajos) együtt szerepel egy rövidebb válogatás keretében.

Alföldi Géza az 1945-ös emigráció költője volt. Verseivel méltán beírta nevét nemzeti szellemű irodalmunk aranykönyvébe. Üldözése és agyonhallgatása egy jól ismert nemzetellenes kisebbség érdekében állt és áll mind a mai napig. A mai generáció keveset, vagy egyáltalán semmit sem ismer annak az embernek a költészetéből, akinek verseit egykoron olyan neves művészek tolmácsolták, mint Kiss Ferenc, az 1945 előtti idők színészkirálya, vagy Szeleczky Zita. Ezzel az írással
emlékezni és emlékeztetni szeretnénk egy tragikus sorsú magyarra – a sok közül -, akinek nem adatott meg a dicsőség, csupán, mert magyarnak és nemzetinek vallotta magát és úgy is élte életét.
Nem feladatunk Alföldi Géza költészetének megítélése. Ez most már a magyar olvasóközönségre tartozik. Döntse el az olvasó, hogy helye van- e a magyar irodalomban. Mert Alföldi Géza versei több évtizeddel megszületésük után ugyanolyan aktuálisak, sőt talán még aktuálisabbak, mint valaha, hisz jóslatai semmit sem veszítettek időszerűségükből. Ahogy egyik versében írja: „Uram, ha ma élnél, a sorsod ma is csak a keresztig vezetne. Nem változtak azóta sem az emberek, a farizeusok, pilátusok, papok, a nép, a tömeg, a helóták. Ma is kereszt jár annak, aki igazán, szívből a másiknak mindent megbocsát!” Költészetének ismeretében választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért ismeretlen és miért elhallgatott a mai napig irodalmi életműve.

Reméljük, hogy Alföldi Géza végre otthon is kilép az ismeretlenség és elhallgatottság homályából, és elnyeri megérdemelt helyét a magyar költészet Parnasszusán. Ugyanúgy, ahogy a nemzeti emigráció másik nagy egyénisége, az írófejedelem Wass Albert esetében ez már megtörtént, hála a Kráter Kiadónak, amely dacolva az író ellen rendületlenül folytatott támadásokkal, mégis lehetővé tette, hogy
életművét Magyarországon is megismerhessék. Pedig tíz évvel ezelőtt Wass Albertrőlmég azt sem tudták legtöbben, hogy a világon van, ma pedig ezrek és tízezrek olvassák áhítattal örökérvényű műveit. Legfőbb ideje lenne, ha a magyarság azon része, amely magát előszeretettel nemzetinek nevezi, végre belátna egy megcáfolhatatlan tényt. 1945 után a nemzeti elkötelezettségű irodalmunk legjelesebb képviselőit koholt vádak alapján kivégezték, börtönbe vetették, hallgatásra ítélték vagy elűzték az országból. Ennek következtében a kommunizmus időszakában – néhány kivételtől eltekintve – a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó valódi irodalmi alkotások csak az
emigrációba kényszerített szépszámú írónk és költőnk jóvoltából születtek. Ezt bizonyította Wass Albert életműve és ezt fogja bizonyítani Alföldi Géza életműve is, nem beszélve további számtalan
emigrációs irodalmi értékünkről, amelyek hazatérésének lehetőségét a nemzethű magyarságnak kellett volna már rég megteremtenie.
Alföldi Géza a Gede Testvérek kiadásában megjelent „Végrendelet” című kötetnek köszönhetően végre végleg hazatért. Bár porhüvelye idegen földben, a németországi Essenben talált végső menedéket, nyughatatlan lelke biztosan ott bolyong valahol Cegléd vagy a Hortobágy fölött, várva az egyre csak késő magyar feltámadást, amelynek eljövetelében haláláig töretlenül hitt.

Dobszay Károly


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek