Peiker György – Életmozi

Peiker György amikor ezt a versét megírta, nem is sejtette, hogy élete egy szakaszáról tényleg filmet fognak készíteni (Fekete kefe). Bennem a zúgó átmulatott, és átkártyázott éjszakákból/hajnalokból ez a vers maradt meg a legjobban, utcán fennhangon szavalva, Gyuri előadásában. Úgy ütött igazán.

Életmozi

Mozi, mozi, csak mozi.
A dolgok hátrafelé mennek.
Szemben az árral, neki a várnak,
Az évek egyre peregnek,
S lassan vége az előadásnak.

Mozi, mozi, csak mozi.
Széles vásznú, erős darócban járok,
S kimagaslok a forgatagban.
Üres sorok közt magam állok,
Jegy nélkül, a sivatagban.

Mozi, mozi, csak mozi.
Az igazak álmai,
Az igazak álmát alusszák.
A csendek egymást,
Csak nagy csendben hallgatják.

Mozi, mozi, csak mozi.
Soha meg nem szólalhat hát
A dallam a színek szárnyán!
Lehajtott fővel járva.
Merengünk, az idők árnyán.

Mozi, mozi, csak mozi.
Által élve egy elalélt álélet
Hátba döfve a halállal,
Pillelétnyi láthatatlanságban,
Szállni, csak szállni, vad zuhanásban.

Mozi, mozi, csak mozi.
Dobban-e szív hallgatni:
Hogy halni? Araszolni, föl, szavalni,
Elbocsátó csendes szóval,
Egy elbillent utcán elhajolni.

Mozi, mozi, csak mozi.
Tetszett a szentírás?
Tudod, hogy Én írtam?
Tudod, hogy dobókocka a föld
Feloldva a KV-s tejútban?

Mozi, mozi, csak mozi.
A legigazabb feláldozás,
A legnagyobb feloldozás.
Júdás-köntösben, meztelen,
Hideg éjben, csendes találkozás.

Mozi, mozi, csak mozi,
Én nem tudhatom, kérem,
Hogy fajom mikor fog kihalni. (biológiailag)
Az ösztön emlőin csüngve
A kérdésre választ karmolni. (ideológiailag)

Mozi, mozi, csak mozi.
Ti nem tudhatjátok,
Hogy amikor vétkezem,
Én még Istent lovagoltatom a térdemen.

 

Peiker György

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=1014

Beküldte: - aug 4 2012. Kategória Peiker György. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek