Fáy Ferenc – Imádság székely templomokért

2014-02-14- 12-10-17Fáy Ferenc – Imádság székely templomokért

Az volt a legborzasztóbb,
a már-már hihetetlen,
amikor földre rogytak,
amikor sebeikben
fellángoltak az erdők,
lobogtak régi holtak…
Az volt a legborzasztóbb,
amikor földre rogytak.

Ó, nem a bölcsek fája,
a koporsók beszéde,
nem is a fák halála,
hulló göröngyök éjje,
nem a menekvő szélben
a véresre sebeztek…
A templomok, a tornyok,
mikor már térdre estek!

Jaj, ránk zuhant az Isten,Ű
ránk omlott szörnyű árnya!
Égő keresztjét néztük
a székely éjszakába’,
a pernyés vért, az ostyát,
s a sárba omlott ércbe’
figyeltük, hogy lesz csenddé
dübörgő szívverése.

S ő kitépte a nyelvünk
és börtönökbe zárta.
S most mégis kérjük, nézzen
E legvégső imánkra:
„A porból szólunk hozzák,
hol nem szabad beszélni,
Uram, taníts meg minket
nagy haragodban élni!
Megállni sziklák élén
s évszázados fenyőkkel
zokogni el az éjben,
kiáltani a fényben
a székely jajt, mit látod,
ezer és ezer éve
fejszék zsoltára vágott
a havasok szívébe;
fák-zúzta testünk kínját,
bűntelen bűneinket…
Uram, a vesszeiddel
taníts meg élni minket.
Ahogy lehet! – ha sírva,
ha szenvedve, ha tűrve,
de a mi álmunk éljen
mindegyik évgyűrűben,
megcsúfolt templomodban,
a tettben, amit tettél,
hogy véresen is lássuk
és tudjuk, hogy szerettél.
Nem magunkat kiáltjuk.
A Földet és a Népet!

A népet, amely omlik
és porlik, mint a szikla,
népek harcában, zajló tengeren.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem.”

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=1472

Beküldte: - feb 14 2014. Kategória Versek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek