B.Kiss-Tóth László – A szerelmi csalódottság versei

B.Kiss-Tóth László:
A SZERELMI CSALÓDOTTSÁG VERSEI

’70. SZILVESZTER ÉJSZAKÁJÁN
Lázrózsás, égő arcomba
Havat csapdos a jeges szél,
S halántékomban, jaj(!) átfagy a vér,
Amelyben nemrég még Te lüktettél-
Felásott utak buckáin
Illóziómat kergetem,
Talpam alól kicsúszott a talaj,
S fagyos orromat a hóba verem-
Óriás házak feketén
Meredeznek az ég felé.
Abbahagytam épp’ a mosogatást,
Most meg vánszorgom a nejem elé-
(Jó férj mindannyit megtehet,
Amekkorát nőtt a szarva!
Ha kell: kitakarít, mos, főz, vasal,
S mégis… le-’leszarják’ készakarva-)
Szombathely, 1971. jan. 1.
*
AZT HITTEM, AZ IGAZI VAGY…
Feleségül
elvettelek,
mert igazán
szerettelek.
Azt hittem, az
igazi vagy,
most látom csak
mégis ki vagy.
Származásod:
német-aljzat,
viseleted:
pokolfajzat.
Elmúlt a nagy
szereteted,
hülye lettél,
s idegbeteg.
Mostohádra
hasonlítasz,
ha rám támadsz,
s rám ordítasz–
Szombathely, 1971. jan. 30.
*
ÜZENET…
(Levél Anyámhoz)
Kérded Anyám, hogy hogy’ vagyok?
Tudatom, hogy jól megvagyok!
Van munkám már, itthon-körül,
S lépcsőházakba tömörül…
…S a szemeteskukák körül
Szétszórt ganéjban csömör ül.
Ha lakó képembe gagyog,
Mosolygok és szemem ragyog!
Ó, Anyám, de balga vagyok!
Van két szarvam, s szemem ragyog?
A kéglim jó, s lelkem (k)örül:
‘Rejtett’ szépségre gyönyör ül…
…S hatvan család kosza körül
Kobra-nejem ugrál körül,
Sípcsonton rúg, s visít nagyot,
Így telnek a mindennapok…
Szombathely, 1971. márc. 7.
*
AZ ELHALT SZERETET ÉNEKE
Fájdalmam kínjai, amikor vasszögeket vertek,
Végleg elröppent tőlem a Boldogság Madara!
Céltalanul boly’gom most korahajnalban a várost,
És beszippantom magamba a süket csend szagát…
A neonok már rég kitépték belőlem a lelket(!),
S most az utcák is kitépik mind a két lábamat(!),
De én csak megyek tovább lábatlanul, s erőtlenül,
Mint kivert kutya, ‘kinek nincsen meghitt otthona…
…És aztán az együtt töltött hetvenhét hónapunkról
Agyamban végigfut valami halvány derengés,
Amíg jellemed formálták át hinta-palintáid,
Te barátnőid becstelen eszközévé lettél…
Játszóterek gyerekzsivalyában, s parkok padjain,
Ó, hányszor szívtad magadba a stricik bókjait(!),
Mert azt hitted, hogy ködösítő kis alibikkel
Úgyis tisztára sikálhatsz körötted majd mindent…
A szívem helyén most már szürke kis kavicsok nyílnak(!).
S nem lesznek azokból már sohasem orchideák!
Magadra vetted a városi szajhák üzenetét,
Meg a  hosszúloboncos, fekete éjszakákat…
Amíg szép íves mestermíves agancsaim nőttek,
A Derkovits lakótelep fái nagyot nőttek.
Új magasházak lassan oldódó szürkeségébe
Üvölteném bele fel-feltörő bánatomat(!):
-”Ó, miért lettem ily boldogtalan, te szégyentelen(!),
Miért nem váltál az asszonyommá, igazivá?
Mint egy futóbolond, most a korahajnali pírtól
Szédülten tántorgom egy útszéli jegenyének”…
…………………………
Szívemből évek óta szomorú emberek dala,
S e versem is, mint Elhalt Szeretet Éneke szól:
-”Fájdalmam kínjai, ha megint vasszögeket vernek,
Vad szél zúgásaként érje őket zokogásom(!)”…
Szombathely, 1976. máj. 20-25.
*
BEMASZKOLT HERCEGNŐM
Önzetlen szerelmem, bábeli-zűrzavarok asszonya,
te szodomai-gomorrai-orfeuszi sátán!
Lump stricik mocskában leledző kéjpercek alkonya,
elvadult tévutakon vándorló egoén sarlatán!
Azt hittem, te leszel az életem, s gyermekeim anyja.
… s mi lettél? Hat és fél évembe befutott vakvágány,
zsákutca, hiúság csírája… Egy kakukkfióka
tottyant a fészkembe, bele a lakomba, mint az ármány!
Szombathely, 1976. máj. 31.
*

MÍG ÉN CSALÁDOMÉRT MELÓZTAM…
Hetvenhét hónapomnak nyűgét,
amikor vállaimról leszórtam,
s a sokszögű szexszögek alkotóit
saját mocskaikkal itt-ott teleszórtam,
lett sok sírás-ríás, gyalázat:
áztattak, mint a ripacsos kofák,
miközben a saját vérüket vették,
mert mind kicsorbultak tőlük a piszkafák…
Lehetett volna lakásomból
Megbecsülés és Szeretet Hona(!)…
S mi lett? Nap mint nap a Perverz Kéjelgők
Eszpresszós-Gyülekezős Mocskos Otthona!
Míg én családomért melóztam,
s ezrekben vittem haza a lóvét,
a bájos kis nejem csupasz ölébe
addig dühöngve belecsapott a jólét!
Rossz vagyok most, amiért mertem
szakítani hunyócska-énemmel,
de én fogyasztom már legtöbbjét annak,
amit naponta keresek két kezemmel…
…S ha eltűnne körömből végleg
majd e hazug és skizofrén világ,
úgy élhetnék én is tán, ahogyan kell:
mint egy újranyíló, kiviruló virág…
Szombathely, 1976. júl. 27-28.

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=1605

Beküldte: - aug 14 2014. Kategória B.Kiss-Tóth László. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek