Vasi Ferenc Zoltán újabb három verse

A FŐHADNAGY HALÁLA

(Ezredvégi Petőfi)

„Készülök édesanyámhoz”

Felkoncoltan fekszem a fűben.

Áttáncolnak testem fölött lovak.

Rám ereszkednek esték árnya,

az eddig-valók  legkomorábbja.

Érző sebeim vérebek marják,

mert eldurvult a játszma,

húsomba is bele-bele vájnak.

Átok szelében senyved a Lélek.

Tudom magamról – félek, félek!

A pokol lakatját ellene vélem

-          talán nézi béna kezem Isten,

-          szeretném Anyám óvó tekintetét,

ha megvédene tán,

ha megérintene erejével,

-          vesszen törzsem, lábam, térdem,

-          csak emelkedjem,

-          emelkedjek halálomig

az Ég felé, magosba –

az Ég felé, földbe érve!

————————————————————————————

PANASZOS FELHANGGAL

Őrnagy úr, az Isten áldja meg,

ez ugyanaz a Magyarország?

Mert én bizony olyannyira félek,

mint Ön a sötétzárkán

vagy a hadszíntéren.

Az egzisztenciám ugyanúgy szétdobták,

ahogy rokonai, s ugyanúgy kitagadtak.

Mesélte a tatai vasútállomáson.

Hazabotorkáltam. Akkor még volt otthonom,

aztán az Egyedül alkotócsoport kisajátította,

aztán rám telepedett egy elvált asszony,

felcsináltatta magát, befektette pénzét,

fiával megveretett, fojtogattatott,

aztán ráment a kert, egy telekspekuláns

épített egy Canada-i faházat,majd annak

eladásának kereszthuzatában rám szabadultak

mások, diktátumszerződésük sírva írtam alá,

már levágták csonkra a gáz,és jött a tél,

kitelepítettek cigányok közé, akik

megvágtak, értékeimet elszedték,

futhattam Budára, méregdrága albérletbe,

de a  városom és fiam utáni honvágy

visszahozott, panziókba vettem be magam,

majd az albérletezés után – kérve gondnokságom –

lett egy 28 négyzetméteres kalyibám.

Ez hát Magyarország! Valaki mindig

megszalad, a többségi ítélet a döntő.

Őrnagy úr, az Isten áldja, nemzedékem is

kivetett, élek csontig magányosan —

Vonatra kéne szállnom nekem is,

át a Karácsonyon-Újévköszöntőn,

minél több temető mellett robogjak,

de ugyan hova. Kimegyek a sírkertbe,

szüleim testének örök hona,

s majd talán nekem is ott lesz

öröklakásom, egyetemes halott leszek,

s csak a csillagok földje alatt leszek: magyar! –

holtszakállasan,  körmösen és gondolattalan,

vagy imatelten s tán üdvözülten,

verem-mélyben, lebegve szüleim teste felett.

—————————————————————————

MÁRIANOSZTRA(-MARIAZELL)

2oo5. pünkösdje

I.

Könnyeimet szórom a földre,

bukszusba szökken, ott hagyom,

kizöldell szenvedésnek,

bogyók lángsugára – versek maradása,

nyomdokvonalon.

II.

Túlsózom otthonom.

Látomások látnak

lázasan valótlant,

ördög-billentyűkön

Isten elfojtó dallama,

torlasztó világakarásban,

zokogás tengelyében

állok: tenmagam –

soktonnás idő-szorításban.

III.

Nem gondol rám talán

senki oly mélyen és tisztán,

mint korán-későn

elveszített Édesanyám

- fekete szívvel létezem.

IV.

Elővillanni látom

a történelmi arcok

tükörreflex-bánatát,

a vonásaim mögé rejtett

Igazság

derengő nevetését,

szemhéjak mögül a Fény

reszkető-halk téboly-szárnyalását

- fekete szívvel lélekzem.

V.

Beleámulok a hiányba.

Erőteljes érzés árapálya

koporsó-deszkákat

dobál a Hold alá,

amulettek a sárga csontok,

csillag-sodronyingben

fekete szív dobog,

fekete árny oson,

fekete rétre

fekete zápor zuhog –

fehér templomlépcsőn

hajnali-sáros lábnyomok.

VI.

Kő-kenyeret szaporító

tegnapok alatt

kardvirág-kazlak,

vérbogáncs-korona,

kardvirág-könnyek! –

átvérző kötésen

ostor-ige,

átnyirkolt homlokon

Holló-paripa –

lángot kapott Erdőn

túl – szűzmadár!

Magánya röpte

tétova Himnusz,

hó alá siető

emlékvad: tüskedisznó!

VII

Hó alatt csírázó

magonc-árny-alak

koponya

barackvicsora!

Lyukasóra, 2oo8. január-február

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=1637

Beküldte: - szept 2 2014. Kategória Vasi Ferenc Zoltán. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek