Kárpáti Piroska – Üzenet haza

Kárpáti – egyes források szerint Tábori Piroska székely tanítónő, akit az alábbi megrázó, és felkavaró verséért a románok kivégeztek, felakasztották Aradon. A vértanú fiatal  tanítónő versét ezzel a tudattal olvasva az égig kiált az igazságtalanság…

Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=439

Beküldte: - jún 26 2011. Kategória Kárpáti Piroska. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

9 hozzászólás - “Kárpáti Piroska – Üzenet haza”

  1. A vers mélységesen megrázott. Hallotam már róla suttogni, de teljes formájában először olvastam!
    ” ha leszakad a föld a menny
    legyen majd hová hazamenj!
    V.Csilla

  2. Nagy László

    Véletlenül küldték meg ezt a verset nekem,ragyogó.Erről persze nem beszélnek a mindent és mindenkit ócsároló”másként gondolkodók”

  3. Cseh Béla

    Szeretném tudni, pontosan mikor íródott a vers?

  4. Lili

    Nagyon szép vers. Embertelen valakit ilyen dologért megölni.

  5. Meister Laszlo

    Jó lenne 1-2 iskolát elnevezni Kárpáti Piroskáról, Emléktáblát elhelyezni szomorú történetével. A verset minden magyar gyermeknek megkellene tanulnia.

  6. Meister Laszlo

    Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
    Székelyföld nem terem több kenyeret,
    Elhervad minden illatos virág,
    Mérget terem minden gyümölcsfaág.
    Vizek háta nem ringat csónakot,
    Székely anya nem szül több magzatot!

    Emlékezzetek !

  7. Mihályi Molnár László

    WASS ALBERT: Levél
    1.

    Tollamat az éjszakába mártom,
    úgy írom ezt a levelet, apám.
    Egy új Rodostó álmait virrasztom
    idegen télben, idegen tanyán.
    És hallgatom a tenger mormolását,
    mint bús elődöm, Mikes Kelemen.
    De százszorta setétebbek az éjek
    ezen az embertelen tengeren.
    Szemem romok-szaggatta horizonton
    változó csillagok után kutat.
    De nem változnak még az égi képek
    s minden csillag Zágon felé mutat.
    És minden csillag egy-egy emlék bennem.
    S ha még sokáig így nő ez a tenger:
    egy új Noéként bárkát ácsolok,
    hogy megmaradjon a csillag és az ember.

    2.

    Az éjszaka takarója alatt
    megkeresem a kezedet, apám.
    És felködlik bennem a régi otthon,
    mint holt hegyek közt gazdátlan karám.
    Jaj, hova lett a vidám nyáj belőle?
    A nevetés, a jókedv és a tréfa?
    Elvesző nyomukat megkeresni
    kísértetórán hazajárok néha.
    De nem lelem sehol. Az éj üres.
    Az idő áll és holtakat virraszt.
    Megborzongat a csönd, ha visszanézek,
    lidérc gyötör és kísértet riaszt.
    Apám, én láttam ezt a háborút
    és megvakult azóta a szemem.
    A torzult-arcú emberfenevadban
    Isten képmását többé nem lelem.
    A régi gyermekmesék mind hazudtak.
    Embert habzsolt a gyilkos tudomány!
    Nem hősök és vitézek háborúztak:
    csak férgek kúsztak a gyűlölet nyomán.
    Nem volt sehol bajvívó, hősi torna,
    csak síró nők és feldúlt otthonok,
    csak olcsó préda és embertelenség,
    tolvaj próféták, férgek és romok…!
    Ma számon kérném régi könyveimtől
    Hectort, Periklészt, vagy János vitézt…
    de nincsenek meg ők sem. Dúlt világunk
    maga alá temette a mesét.

    3.

    Kőrisfáinkon laknak-e még csókák…?
    S a rózsák nyílnak-e, ha jön a nyár…?
    S mit szól a pinty, ha ablakomra szállva
    kendermagot a télen nem talál…?
    Az íróasztal ott van még a helyén…?
    Áll-e még a régi kandalló…?
    S régi tüzekre emlékszik-e még,
    ha zúg a szél a fák közt s hull a hó…?
    Verandánkra jár-e még a fecske…?
    És mit csinál az öreg karosszékem…?
    Dalolnak-e a fülemilék este,
    ha jön a május, éppen úgy, mint régen…?
    Nyomot keresni frissen hullott hóban
    idegen járja ösvényeimet…?
    (S nem rezzen össze, ha a sűrű közt
    megreccsen egy ág a háta megett…?)

    4.

    Válasz nem jő. Az éj setét és néma.
    Éjfélt kondít egy távoli torony.
    Kísértetek denevérszárnyain
    most felkeresem régi otthonom.
    halott zárjában kattan a kilincs.
    Egy régi ajtó vágyva megremeg.
    Tágult szemmel figyelnek a szobák,
    ahogy a házon lassan átmegyek.
    Álmából felriad az új lakó…
    Reccsen az ágy. A padló csikorog.
    A kémény nyög és felsóhajtanak
    érintésemtől a hű bútorok…
    az ebédlőben fölhúzom az órát.
    Karosszékedet eligazítom.
    És láthatatlan kísértet-betűkkel
    nevemet a falakra fölírom
    Itt jártam. Élek. Él az isten is még.
    És övé a legutolsó szó joga.
    A tövissé vadult ember fölött
    Ő az eke és a borona.
    5.

    Majd magamat, mint vérbe mártott kardot
    a dúlt határon körülhordozom.
    Jaj annak, aki otthonunkat lakja
    prédára éhes bitorló-jogon!
    Fölzúg az erdő, hogyha jönni látja!
    Lába elé göröngyöt vet az út!
    Rabszolgaság ellen az ősi föld
    bogáncsokkal lázadni megtanult!
    Megkeseredik szájában a kenyér.
    A bor ecetté lesz az asztalán.
    Az ágy nem ád nyugalmat s rémek űzik
    vacogó foggal át az éjszakán!
    Nem ismeri el urának a ház
    s tolvajt kiált mögötte a küszöb!
    S arcába ütnek, hogyha nem vigyáz,
    a dédnagyanyám-szőtte függönyök!
    Halottak napján sírjukból kikelnek
    a tisztes holtak, kicsik és nagyok.
    És számon kérik tőle jussukat
    és számon kérik azt, hogy hol vagyok…?
    Mert mienk csak ott a békesség, apám.
    Másé csupán a dúlás és a préda.
    Verejték nélkül termett gabonának
    szára törékeny és kalásza léha.
    Kivághatják a fákat mind egy szálig.
    Porrá tehetik házunk, mindenünk.
    Mégsem győzhetnek le soha, apám.
    Mert gyümölcsfát ott
    csak mi ültethetünk!

    6.

    Én nem tudom, meddig marad ez így:
    évekig-e? Vagy évtizedekig?
    atomjaira robban-e a föld is,
    míg a pokolból ember születik?
    De tudok egyet: gyűlölet tövise
    nem virágzott még békét soha.
    Haramiának a lopott födél
    zsákmánya lehet csak, nem otthona.
    S valahol messze innen van egy Isten.
    Világoknak Ura és seregeknek!
    Ki várja búsan és türelmesen
    csordulását véres serlegeknek.
    Míg eljön majd az Ítéletnek napja
    s beteljesednek rendre az Idők.
    És lesz igazság, hűség, becsület
    és tisztesség az Úr színe előtt.
    És megméretik majd súlya szerint
    külön-külön az embernek fia.
    És pelyvaként hull szét a semmibe,
    kit arra ítél majdan a szita.
    Ne félj apám. Ha űzött életünk
    ma utak árkában is kanyarog:
    az igazságot aranykönyvbe írva
    megőrzik odafönt az angyalok.
    És lészen egyszer fényes jel az égen!
    És ítélet tétetik, igazán!
    Megrendülnek az egek eresztéki…!
    és akkor majd… hazamegyünk, apám.

    7.

    Az éjszakába mártottam a tollam,
    úgy írtam meg ezt a levelet.
    Magába zár az árvaság magánya,
    mint valamikor Mikes Kelement.
    Egy új Rodostó partján hallgatom
    az embertelenségek tengerét.
    Virrasztgatok az éjek éjszakáján
    a bujdosó, száműzött emberért.
    Szemem romok-szaggatta horizonton
    egy biztató kis jel után kutat.
    De lassan változnak a csillagok.
    S minden csillag Zágon felé mutat…

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek