Kölcsey-megemlékezés Sződemeteren aug.5.-én

Huszonkettedik alkalommal szerveznek a hétvégén Kölcsey-megemlékezést a Himnusz szerzőjének szülőfalujában, az erdélyi Szatmár megyei Sződemeteren (Sauca). Az augusztus 5-i rendezvényen az irodalmi műsor mellett második alkalommal tartanak Kölcsey-emlékfutást.

Az esemény főszervezője az idén is az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), közreműködik a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Tasnád és Nagykároly városának polgármesteri hivatala, Sződemeter református gyülekezete, Sződemeter önkormányzata, valamint a tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület – írja a Krónika című kolozsvári napilap honlapján.
A pénteki rendezvényen az emlékezőbeszédeket követően fellép a tasnádi Teletinik diákszínjátszó-csoport és a Maestoso kórus, majd szavalatok hangzanak el, és a hagyományhoz híven megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc szobrát a helyi református templom szomszédságában.
Az idei Kölcsey-emlékfutás főszervezője Pakulár István tasnádi és sződemeteri református lelkipásztor. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt erősíteni kívánják a költő kultuszát a környékbeli fiatalok körében, másrészt pedig a sportot akarják népszerűsíteni.
Bár futásnak hirdették meg, a közel 10 kilométeres távot meg lehet tenni gyalog, illetve kerékpáron is, így bármely korosztály tagjai nekivághatnak. A szervezők gondoskodnak orvosi ellátásról, ha erre szükség lesz, továbbá biztosítanak innivalót is a túrázóknak.

Az alkalomra felkért szónokok Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke, Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Jánosi Zoltán egyetemi tanár, a Fehérgyarmati Kölcsey Társaság elnöke. Az előadásokat követően András Gyula szatmári színművész Kölcsey Ferenc – Hymnus című költeményét szavalja el, majd fellépnek a tasnádi Teletinik diákjátszó csoport és a Maestoso kórus tagjai, valamint szilágypéri, nagykárolyi és szatmárcsekei szavalók versekkel színesítik az ünnepséget.

Műsorvezetők Kiskasza Orsolya és Miskolczi Tamás tasnádi diákok lesznek. A rendezvény védnökei Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, Marian Gheorghe sződemeteri polgármester és Véron András Tasnád polgármestere.

Rövid URL: http://magyar-vers.hu/?p=469

Beküldte: - aug 2 2011. Kategória Hírek, Programok. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek