Kategória archívumban: Trianon

Hangay Sándor – Kiáltás Szent Istvánhoz

szentistvan

Hangay Sándor (1888–1953) költő, hírlapíró. Gyóni Géza mellett az ő líráából sugárzott a legköltőibb módon a katonai szellem, hisz honvédszázados volt az első vilgháborúban. Számos versét németre is lefordították, sokat meg is zenésítettek. HANGAY SÁNDOR Kiáltás Szent Istvánhoz Turul népét, ki földhöz megkötötte S lenyeste lelke csélcsap szárnyait; Ajtonyt, Koppányt — kit porbasújtott ökle, Hogy [...]

Kiss Dezső – Négy szobor

negyszobor

Kiss Dezső (1883-1996) Komáromban született  újságíró, műfordító. 1919-ben tért haza az I. Világháborús hadifogságból. Versek,  Hazám és Költemények címmel láttak napvilágot verseskötetei, és regényírással is próbálkozott. Az alábbi verse igen szívbemarkolóan szól az országrablást szimbolizáló szobrokhoz, és hozzánk.  A vers címe, és a verseben megszólított égtájak arra a négy szoborra utalnak, akik az elrabolt területeket [...]

Palágyi Lajos: Nem! Soha!

nem-soha

Palágyi Lajost elsősorban költőként tartjuk számon, de munkássága termékeny volt az irodalom szinte valamennyi műfajában. Az első magyar szocialista költőnek hitték, de a szocializmus kibontakozása Magyarországon rádöbbentette, hogy intézménnyel nem lehet az emberekre hatni, a szívhez, a lélekhez kell szólni. Az országrablás őt is megérintette: PALÁGYI LAJOS Nem! Soha! Meggyötört szép Hazám, meddig kell még tűrnöd Az [...]

Alföldi Géza – Krisztus a londoni konferencián!

charta

Krisztus a londoni konferencián! Az éjjel rám szállt a sötétség csöndje, két szememre csodás álom: Krisztust láttam elnökölni a londoni konferenciákon. A főhelyen ült. Csillogó szemét a terem csillárján felejtette. Csodás gyémántként két könny égett a szempilláin meg-megremegve. Körötte ott ült mind a négy nagy. Határokról száz vita folyt. Éhes milliók bús sorsáról. És Molotov [...]

Karácsony első napján délután – Szilágyi Béla

kolozsvar

Olvasónk küldte: Évekkel ezelőtt lemásoltattam egy verseskötetet, de a címlap elveszett. A másolatokat (30 oldal) elküldtem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárba, Nyíregyházár. Ott Szilágyi Bélát valószínűsítették a szerzőnek. Néhány verscíme: Mikes hazajött; Rodostó a Dunántúl; A nyolcvankettesekről; Székely fiaimhoz. Bilecz Ferenc Karácsony első napján délután  Karácsony első napján délután Kolozsvárt jártam búsan és bután Néma és [...]

Szilágyi Béla – Székely Miatyánk

szekelyfold

Szilágyi Béláról nem sok adat van, két verseskötete maradt az utókorra mindössze. Székely könnyek, és Mit sír a Hargita, mind a kettő 1920.-as kiadás. Alább egy gyönyörű verse: Szilágyi Béla – Székely Miatyánk Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy! Kitől jön élet és halál! Hívó szavunk Tehozzád szárnyal És vígaszra csak ott talál! – Nagyobbak [...]

Trianon-szindróma

dunaszerdahely

Trianon-szindróma Rettenetes volt látni a rengeteg provokatív, ostoba, a történelem szemétdombjára való szurkolói plakátot, amelyek hol gyalázták a szlovákságot, hol kétségbe vonták állami létüket. Szégyelljük magunkat azért, hogy a magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat – mondta Eörsi Mátyás a dunaszerdahelyi eseményekkel kapcsolatban. Mossa agyat, mossa népet Öli ki a nemzedéket Mossa tengert, mind a hármat: [...]

Juhász Gyula – Ballada a honi tájakról

arva_vara

Trianon sokkja jelenik Juhász Gyula ebben a versében is. Álmodozik, és vágyakozik Nagymagyarországról a költő. Tegyük mi is. Ballada a honi tájakról Az álom es a vágy biplánján Szoktam utazni én ma már. Hazámnak minden tája vár, Es annyi táj rabságban, árván, Es oly közel ma sok határ, Melynek sorompóján a festék Friss még, Mint [...]

Kiss Menyhért – Feltámadunk

feltamadunk

Kiss Menyhért (Nyárádköszvényes, 1880. márc. 19. – Bp., 1934. okt. 14.): költő, író. A jogot Bp.-en és Kolozsvárott végezte. 1906-ban államtudományi doktorátust szerzett. 1904-től újságíró, 1913-tól felső kereskedelmi isk.-i tanár Bp.-en. 1920. okt. 20-tól ngy.-i képviselő. Az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME), majd 1923-tól 1929-ig a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártnak (Fajvédő párt) tagja. Számos verskötete és elbeszélésgyűjteménye jelent meg. “…Sok [...]

Falu Tamás – Magyar visszhang

igazsagot

A „Pesti Hírlap” 1930 nyarán meghirdetett revíziós dalpályázatának nyertese Falu Tamás három strófából álló „Magyar visszhang” című verse. A pályázat célja volt, hogy a győztesen kikerült költemény „a magyar igazságharc” himnusza legyen. A 3074 dalmű és vers közül a József főherceg díszelnöksége alatt álló bíráló bizottság az 1000 pengős első díjjal Falu Tamás alábbi versét jutalmazta. [...]

Kézműves ajándékok

Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val
Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek