Bajkay Lajos újabb tíz verse

Bajkay Lajos különbözőképpen is megjelentette versfüzeteiben ugyanazt a versét. Finomítgatott a fogalmazásán, vagy ráerősített a mondandójára.
Az alábbi versek között a VÖRÖS MÁJUS és a FELTÁMADUNK című versei másik verzióban is léteznek, így mind a kétféle változat megtalálható.


VÖRÖS MÁJUS

Hová lett illatod
Május orgonája,
Hol késel napsugár,
Pajzán, nevető,
Mivé lesz itt minden
Virágfakadáskor –
Szégyen, könnyhullatás,
Bitó, temető!

Pásztor furulyája
Szellő susogása
Bércen, halmon, rónán
Titkon sír, danál –
Bús folyamok mentén
Erdők rengetegjén
Varjak lakomáznak
S hörög a halál.

Kajánul, röhögve
Rohan ránk a végzet,
Az istenítélet
A nagy éjszaka –
Pokoli kinok közt
Fojtogat bennünket
A hiába ontott
Olcsó vér szaga.

…Volt itt illat, napfény,
Szelid kalász tenger
Vidám nótaszótól
Hangos nagyhatár
S megfagyott a mosoly
A szív forró álma –
Az élet ide most
Már csak hálni jár…

Hant alól mag kikél,
Ezerév feltámad –
Fajtám új dalát is
Mintha hallanám,
Csak tereád borul
Sötét siri fátyol
Megtépett, megcsufolt,
Gyönyörű hazám!

VÖRÖS MÁJUS (másik verzió)

Hová lett illatod nyíló fehér akác?
Hol késel napsugár, pajzán, nevető?…
Mivé lesz itt minden virágfakadáskor :
Örök könnyhullatás, gyászos temető…

Pásztor furulyája, szellő susogása
Bércen, halmon, rónán titkon sír, danál..
Bús folyamok mentén, erdők rengetegjén
Varjak lakomáznak s hörög a Halál…

Kajánul, röhögve rohan ránk a Végzet,
Az istenítélet, a nagy éjszaka…
Pokoli kínok közt fojtogat bennünket
Kiontott tenger forró vér szaga…

Volt itt illat, napfény, szelíd kalásztenger
S pacsirta dalától hangos a határ!
Megfagyott a mosoly a szív forró álma,
Az Élet ide most már csak hálni jár…

————————-
S lesz majd új virágzás, illat s napsugárral:
Madár dalát is már mintha hallanám!
Csak rád borul örök, sötét síri fátyol:
Letiport, megtépett bús magyar hazám……

Szeged, 1919. május 1.

FELTÁMADUNK!

Hétvezérek jussán
Verejtékes rögén
Árpád büszke népe
Gyászba öltözött –
Mélységes sír tátong
Négy folyamok ölén
S tatárok állnak a
Szakadék fölött.
Megfogant tehát a
Futó király átka,
Porba sújtotta a
Pártos nemzetet
S ezer esztendőnek
Álma, imádsága
Keserű csalódás –
Minden elveszett!

Egekbe törtető
Könnyű szellők szárnyán
Szállva sóvár szemmel
Vágyta a Napot –
Nem látta, hogy itt lenn
Mint les rá az ármány
S lába feneketlen
Sárba taposott.
Nem hitte, hogy sziget
Tenger óceánon
S partját bősz hullámok
Mossák, nyeldesik –
Hogy céltalan bolyong
Végtelen pusztákon
S fáradt testét éhes
Hiénák lesik.

…Bételjesült, hosszú
Gond – esztendők során
Nem érünk egy nótás
Virágos nyarat
Aranykalászt – termő
Délibábos rónán
Soká szántunk, vetünk
S más, csak más arat!
Másé lesz az erdős
Bércek koronája
A sas ősi fészkén
Veréb ver tanyát
Idegennek önti
Kincseit a bánya,
Tömérdek éltető
Szenét, aranyát
S fekete lobogók
Borongnak a szélben,
Zokog a haldokló,
Bús, magyar határ,
Rabláncok csörgése
Hallatszik az éjben
S szomorúan vijjog
A turul-madár…
De hajh, mi ez, álom?
Félrevert harangok!
- Ott, mennek, rohannak,
Reng a föld alattok,
Harsan a kürt szava,
Zúg, miként az orkán,
Hangja végig száguld
Bércen, halmon, rónán, –
Százezernyi, tépett
Ruhájú vitézek,
Mindent letipornak,
Már oda is értek,
Fut a hetyke gárda
Rendetlen vaktába,
Sastollas leventék
Robognak nyomába –
Szerte égő falvak,
Fent gépmadár kéklik,
Füstgomoly, lángoszlop
Kavarog az égig
S folyik a drága vér,
Patakokba dagad,
Csak előre fiuk,
Üsd, vágd, ne hagyd magad!!
Poklokon keresztül
Ezer halálon át
Hogy törnek, hajrá, most,
Elérték a határt:
Háromszék, Vágvidék
Miénk újra! – végre,
Szegény rongyos fiuk,
Nézd, hogy hullnak térdre,
Nézd, nézd, hogy csókolják
A sziklát, a rögöt
Ami ezer évig
Ide láncolt, kötött!
…A leáldozó nap
Biborló sugára
Rátűz a kárpátok
Bérckoszorújára,
Vereckénél honvéd
Tábortüzek égnek –
Nyugodtan alhatik
Minden jótett-lélek…
*
Temető kizöldül,
Tél tavaszra válik,
Sok-sok kis ablakban
Muskátli virágzik,
Peng, suhan a kasza,
Vígan szól a nóta,
Bú, gond, baj, jaj el van
Feledve azóta –
Szelid bárányfelhők
Úsznak napsütésben
S furulya sir fel a
Holdvilágos éjben!

Szeged, 1919. augusztus 7.

FELTÁMADUNK! (másik verzió)

Bérces Kárpátoktól
Kéklő Adriáig
Egy nagy büszke nemzet
Gyászba öltözött…
Messze Csikországtól
A Lajta partjáig
Az élet mélységes
Sírba költözött!…

Megfogamzott hát a
Futó király átka,
Porba sújtotta a
Pártos nemzetet
S ezeresztendőnek
Álma, imádsága:
Keserű csalódás…
…Minden elveszett!…

Egekbe törtetve,
Könnyű szellők szárnyán
Szomjan, sóvár szemmel
Vágyta a Napot
S nem látta, hogy itt lenn
Mint les rá az ármány
S lába feneketlen
Sárba taposott!

Nem hitte, hogy sziget
Tenger óceánon
S partját bősz hullámok
Mossák, nyeldesik –
Hogy céltalan bolyong
Végtelen pusztákon
S fáradt testét éhes
Hiénák lesik!…

Beteljesült… hosszú
Százesztendők során
Nem érünk több nótás
Virágos nyarat!
Aranykalászt termő
Délibábos rónán
Soká szántunk, vetünk
S más, csak más arat!…

Másé lesz az erdős
Bércek koronája,
Benne idegen – rongy,
Szemét ver tanyát!
Idegennek önti
Kincseit a bánya,
Tömérdek éltető
Szenét, aranyát!…

S fekete lobogók
Lengenek a szélben,
Zokog a megmaradt,
Bús magyar határ…
Rabláncok csörgése
Hallatszik az éjben
S szomorúan víjjog
A turul-madár…

——————-
…De ah, mi ez!?… álom?
Félrevert harangok!
…Ott, jönnek, rohannak,
Reng a föld alattok,
Harsog a kürt szava,
S zúg, miként az orkán,
Százszor is visszhangzik
A Kárpátok ormán!
Százezernyi tépett
Ruhájú vitézek,
Mindent letipornak,
Már oda is értek,
Fut a bocskoros had
Rendetlen vaktába,
Tollas Horthy-fiak
Robognak nyomába!…
…Messzi… égő falvak,
Székely földön végig!
Sűrű lángoszlopok
Törnek fel az égig
S folyik a drága vér –
Patakokba dagad…
„Csak előre fiúk!
Üsd, vágd, ne hagyd magad!”
…Poklokon keresztül
Ezer halálon át:
Ott mennek, elérték
A Kárpát bérc-fokát!
…Lassan itt is – ott is –
Mind elérték végre!
Szegény rongyos fiuk!
Nézd, hogy hullnak térdre,
Nézd, nézd, hogy csókolják
A sziklát, a rögöt
Ami ezer évig
Ide láncolt, kötött!
…A leáldozó nap
Utolsó sugára
Rátűz a Kárpátok
Vérázott ormára,
Aztán elszórt apró
Tábortüzek égnek
S nyugton alszik itthon
Húszmillió lélek!…
…S lassan, lassan újra
Tavaszi szél játszik,
Minden kis ablakban
Muskátli virágzik,
Vígan peng a kasza,
Vígan szól a nóta,
Rég el van már minden
Feledve azóta!…
…Nemzeti-szín zászlók
Lobognak a légben
S furulya sír fel a
Holdvilágos éjben!…

 

PETŐFI SZÜLŐFÖLDJÉN

Ez a város születésed helye,
Ez a ház hol dajkád altatott,
Imádságra, hazaszeretetre
Édes szüléd itt tanítgatott.

Itt nyargaltál vesszőparipádon,
Mint a madár, itt voltál szabad!-
Délibábos, tengersík rónákon
Ihleté meg a dal ajkadat.

A dal melyet sohasem felejtünk,
Míg magyar él, míg magyar dalol,
Most is ott sír, ott zokog a lelkünk
Segesvári síkon valahol.

Óh figyelj rá, halld hívó hangomat:
Törd fel a sírt, amely rejteget,
Fogd kezedbe lantodat, kardodat
S vezesd ezt az árva nemzetet.

Ronts reá a rabtartók hadára
És nyomodban járjon száz halál –
A te szent, nagy haragodnak lángja
Nyelje el azt ki utadba áll!

Aztán, térj meg hosszú pihenésre,
Álmod édes szabadság legyen
Magyar honra szálljon szelid béke
S virágozzék új évezreken!

Kiskőrös, 1920.

A BUJDOSÓ

Szegény magyarom,
Vídám, dőzsölő,
Könnyelmün kacér
Mezbe öltöző
Mért nézel úgy rám,
Mért futsz úgy tőlem,
Sohsem hallottál
Talán felőlem?
Nem ismersz reám,
Nem tudod nevem –
Pedig hányszor látsz
Úton, útfelen,
Vonszolom magam
Fáradt tagjaim
Bolyongásaim
Tüskés útjain
S kérlek ezerszer
Egy szómra megállj,
Halld s értsd meg egyszer,
Mi sajog, mi fáj:
Szegény jó anyánk
Megkéselt hazánk
Vérében fetreng,
Hallod mint hörög
S körötte sorba
A bámész csorda
Vihogva röhög!

Térj hát eszedre,
Szállj már magadba,
Vonj bé mély gyászba
Kunyhót, palotát
S cédává vedlett
Muzsikád helyett
Fuvass ébresztő
Földet rengető
Zengő harsonát!
Hangja rivaljon
S hallva, riadjon
Sok ezernyi jó
Délceg sastollas
Tettekre szomjas
Büszke légió!

Kérded, ki vagyok,
És mi a nevem?
Szabadkát féltem,
Késmárk fáj nekem
S édes szülémnek
Várom levelét
Háromszék felől
Az üzenetét –
Sirva olvasom
Ha titkon kapom
Szive véréből
Serkent betüjét:
„Jösz te kis fiam
Lelkem gyermeke
És vélled azok
A sastollasok
Ugyan jőnek-e?”
Ajkam megremeg,
Könnyem rápereg,
Agyamra vadul
Forró vér tolul,
Csontos két karom
Ökölbe szorul –
Aztán lebukok,
Arcra borulok
Árván, egyedül…

Könnyem könnyre gyűl.

Ténfergő magyar,
Kérded ki vagyok
Kit e rongy takar?
Testvéred vagyok,
Megcsúfolt, kopott,
Nótára szokott
Bujdosó vagyok.
Csupa seb vagyok
Ki a forgatagban
Legalul maradt,
Izzadva roskad egy
Zord kereszt alatt,
Kire oda-át
Sötét éjféltájt
Mélyen megásott
Durván megácsolt
– Sír s bitófa vár!
Mégis oda száll
Minden sóhajom,
Arra fenyeget
Acélom, karom
Hív , húz honvágyom,
Nincs nyugovásom,
Arám siratom…

Kérded ki vagyok
És – mit akarok?
Elszánt, testvéri
Jobbot akarok!

…Sors ez, vagy átok?
Megálljt kiáltok
Magyar, hallod-é,
Pribékek várnak
Sirgödröt ásnak
S te rohansz felé?!
Tovább, csak tovább,
Rám ügyet se vess,
Engem a szegényt
Megtépett legényt
Ám gúnyolj, nevess –
Meg ne emlegess!

Utolszor mondom,
Többé nem rontom
Duhaj kedvedet
Őrült lakomád,
Inkább kitépem
Szivemet, vészem
Bús vándorbotom
S megyek, messze, messze, át,
Tengereken át
Keresni hazát –
Szelidebb tanyát…

…Mosolyogj, nevess –
Meg ne emlegess!!

Lajtabánság, 1921.

SZENTÖRÖKSÉGKÖVETELÉS

Édesanyám, te árva voltál,
Szavad se’ volt, akár a holtnak,
Szemedben könny, kezedben zsoltár –
Hol ide, hol oda loholtál,
Siratva amit elraboltak…

…Nékem sem kell ami a másé,
Csak az a régi nagy határ,
Ahol a dal a rónatájé,
A bércé meg a sasmadár –
Ahol a bú most lelket öröl,
Hivatlan három duhaj dőzsöl:
Búzám eszi, boromat issza,
Ezt kérem én, adjátok vissza!

Hisz’ a folyó, a bérc, a róna
Ősi jussom mind, nem gaz harács –
Én szántok itt ezer év óta,
Vetéseim’ az Isten óvta,
Kiforgathat-é a nagytanács?!

Nem kell nékem ami a másé,
Csak az a régi nagy határ
Ahol a dal a rónatájé
Ha bércen ül a sasmadár –
Ahol a bú most lelket őröl,
Vadul a három duhaj dőzsöl,
Kalácsom fogy, kamorám nyitva –
Követelem: adjátok vissza!

A telekkönyvem lapja tiszta,
Nincs rajta szenny, nincs már tartozás –
Kamatjával fizettem vissza:
Vérem’ a föld még most is issza
És sokba került az áldomás!

Nem kell nékem, nem kell a másé,
De kell a régi nagy határ,
Ahol a dal a rónatájé,
Enyém a bérc s a sasmadár –
Lejárt ideje a meséknek,
Könyörgésnek, könnyhullatásnak,
Dárdát szegzek Nyugat szívének:
Igazságot Magyarországnak!

…Trianonban bárha ítéltek,
Az enyém ez a nagy határ,
Egy fűszála sem a tiétek
Míg bércre száll a sasmadár –
Míg zeng a dal a Rónatájról,
Míg mennydörög a Hargitáról.
Amíg Kassa, Szabadka várnak:
Igazságot Magyarországnak!

Öcsöd, 1931. hősök vasárnapján

FÚJJAD LEHEL

Szóljon a kürt,
Rivaljon hangja,
Fel, fel fiak
A viadalra,
Ősi jussotok
Ebek hányadán,
Ordasok jártak
Az árva tanyán –
Fújjad lehel
Négy világtájnak:
Igazságot
Magyarországnak!

Szántunk, vetünk,
Más meg csak arat,
Így volt mindig
Ezerév alatt,
Mégis őrt álltunk,
Vérrel adóztunk,
De most a földet
Húzzák alólunk –
Fújjad lehel
Négy világtájnak:
Igazságot
Magyarországnak!

Rengjen a föld,
Dörögjön az ég
Ha a könnyből
Még most sem elég,
Csülökre magyar
Ütött az óra,
Új vérre szomjas
VÉNEURÓPA –
Fújjad Lehel
Négy világtájnak
Igazságot
Magyarországnak!

Nyíregyháza, 1932. március 15.

ÁRVIHARBAN

Ránkszakadt az ár, kongatok:
Fel, fel a gátra magyarok,
Mert innen ahol mi állunk
Úgyis hiába kiáltunk.
Élni, vagy halni, rajta már
Míg végképp el nem önt az ár.
Mire várunk viharban, éjben,
Itt veszünk el, a vaksötétben?
Fel magyarok, mind, mind a gátra,
Ha milliók torka kiáltja
Meghallják kik a parton állnak –
Igazságot Magyarországnak!

Ezer éve hogy nő az ár,
Régen nyugaton dőlne már
De mi álltuk itt a gátat!
– Hányszor a hátunkba vágtak –
Most is, az adós, az fizet:
Ránk szakadtak a vadvizek!
Fel magyarok, fel, fel a gátra,
Harsogjatok az éjszakába
Tutajt ide! mert ha elázunk
Akkor mi is a gátba vágunk,
Hadd dőljön a szenny-ár a világnak
Igazságot Magyarországnak!

NYUGAT NÉPÉHEZ

Halljátok meg: élni akarunk,
A Kárpátok őrei vagyunk,
Ezer éve itt szántunk vetünk
És most csakhogy éhen nem veszünk,
Vetéseinkre varjak szálltak –
Igazságot Magyarországnak!

Nincsen mibennünk semmi vétek,
Mégis keresztre feszítétek,
Élő húsunkba belé vágtok,
Jajgatnak a papír-határok,
Innen és túl temetők állnak –
Igazságot Magyarországnak!

Szabadka, Brassó, Bártfa tája
Művelt-Nyugat hozzád kiáltja:
Revíziót, mert így elveszünk
S a Kárpátok dőlnek ki velünk
Pedig reád azok vigyáznak –
Igazságot Magyarországnak!

Nyírbárányi határerdő, 1932. Pünkösd

MAGYAR NAGYSZOMBAT ESTÉN

Keresztfánk áll még Trianonban
És az igazság is halva még,
Ámde a feltárt sírhalomban
Feltámadásra már fáklya ég!

…Diadal, a harangok zúgnak –
Pogányok, most meg kell térnetek!
Jézus él, az orgonák búgnak –
Árva magyarok reméljetek…

A hamisság, bár reszket, fázik,
Poklából még ködöket ereszt –
De ködön át is ide látszik:
Kél már a Nap, ragyog a kereszt!

Tarpa, 1938. október 8.

MAGYAR HISZEKEGY
1920. június 4. november 15.

Hiszek egy Istenben,
Egy örök atyában,
Büntető sújtoló,
Méltó haragjában …

…Hiszek!…s látom egy nép
Bűne vezeklését,
Megaláztatását!…
Örők szenvedését…

Látom! s hiszek mégis
Egy nagy, szent csodában,
Hiszek egy megváltó
Örök igazságban.

Eltántoríthatatlan
Hiszek az igében,
Az igért szent-lélek
Eljövetelében
…S kitöltetésében…

…Várom az Úr Fiát!
Aki eljő hozzánk,
Örömökre váltja
Siralmas golgotánk!
Segíti keresztünk,
Aki megbocsát majd –
S leveszi fejünkről
Vérző homlokunkról
Töviskoronánkat!…

Várom az úr Fiát
Ki megvált bennünket,
Erős, szent jobbjába
Fogja majd kezünket.
Ugy vezet bennünket –
S keservink útjának
Elérjük a végét:
Hiszem a Nagyúrnak
Földi küldetését!..

Hiszem, hogy értünk él,
S ha kell, meghal értünk,
A mi szép hazánkat
Visszaszerzi nékünk!
Érzem, hiszem, vallom!…

Hiszek! hiszek az ő
Nagy-magyar álmában!
S százezrekre menő
Halálba nevető
Kuruc-táborában!
Hiszek, hiszek benne!…

S bizom a Bánátnak
Minden kis rögében!
Bérces Csik-országnak,
Sok ezer fiának
Honszeretetében,
Véglehelletében!

Rendületlen hiszem,
Hogy a derék ősök,
Branyiszkói hősök
Megelevenednek
S feltört sírjuk szélén,
Unokáink élén
Új csatára kelnek!
Hiszek, hiszek benne!…

…S bizom tebenned is
Gyászba borult népem,
Kis-magyarországom,
Összetört reményem!
Bizom tebenned is!…
——————–
…S várom Új-ezerév
Hajnalhasadását!
Mikor húsz millió
Ajk zeng majd Hozsannát,
És láng-nyelvek szállnak
E hazában széjjel
S bételnek a lelkek
Egyetlen igével

Magyarok-pünkösdje
Vasárnapját várom,
Mikor ünnep lesz majd
S akkor – …béke lesz majd
Megint a világon!

Várom, hiszem, látom!…

——————-

…Hiszek egy Istenben
Egyszülött fiában,
Atyának, Fiúnak
Irgalmasságában
Nagy-magyarországunk
Feltámadásában!…
Ámen

Rövid URL: https://magyar-vers.hu/?p=1404

Beküldte: - okt 24 2013. Kategória Bajkay Lajos, Trianon. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek