Szabó Lőrinc – Meglepetések

Szabó Lőrinc  - Meglepetések verse az 1956-os forradalmi eseményeket követi. Benne mindkét, nemzeti költőként kialakított hangnemét – az ódait és a kétségbeesetten ironikust – még egyszer megszólaltatja. A kezdő torzkép a múlt látomása (Gyanútlan vers október 15.-én; az 1960-asÖsszegyűjtött versei kötettől kezdve csak ez a részlet szerepel Meglepetések címmel a költő gyűjteményes köteteiben, a teljes ciklus először az 1990-ben megjelent Vers és valóság című gyűjteményben vált közölhetővé), a folytatás a forradalmat és szabadságharcot ünnepli (Egy hét múlva), a zárás a keserű December közepét idézi fel, miután „Budapest köré / vashernyók gyűrűje szorúlt”. A forradalom pillanatában Miskolc, Szabó Lőrinc szülővárosa az Illyés-házaspár jelenlétében ünnepelte a költőt. A ciklusnak a Szózatot felidéző, ódai beszédmódban írott részletében – a kézirat tanúsága szerint – Illyés-fogalmazta szöveg is („És nem volt többé szégyen az, / hogy a magyar nép fia vagy”) helyet kap. A két költő közösen üdvözli a nemzet önmagára találását..

Szabó Lőrinc – Meglepetések

I.

Gyanútlan vers október 15-én

Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,

van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.

II.

Egy hét múlva

Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.

Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.

Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.

Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.

III.

December közepe

Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:

Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem”, szólt a rádió.

És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;

s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:

hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát…

De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!
És: Isten áldd meg a magyart!

Rövid URL: https://magyar-vers.hu/?p=495

Beküldte: - szept 18 2011. Kategória 1956, Szabó Lőrinc. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek