Sinka István

„Születni, Szalontán születtem a Nagy-Csegőd utcában, a Bozsárféle házban. . . Anyám vallomása szerint az érthetetlen dolgok egész sora történt, amikor születtem” - kezdi önéletrajzi vallomását a költő, s mindez 1897. szeptember 24-én egy hidegen záporozó éjjelén esett meg. Apja, Sinka János, régi bihari ridegpásztor-család sarja, a fiú emlékezete szerint „befelé élő, hallgatag, nagy ember volt”, aki „ szerette a könyveket, az írást”. Anyja, a román Nucz Erzsébet (eredeti helyesírás szerint Nutiu Elisabeta) a közeli Madarász valamelyik pusztájának zsellérházából került a szomszédos városba. Házasságukból három fiú, János, Ferenc és István és egy kishúg: Erzsébet származott. Anyagi helyzetük e latin szólásba sűríthető: nomen est omen; Erdélyben ugyanis – ahonnan az apai ág végső soron ered – , a betegeseket és a nagyon szegényeket nevezik sinkáknak. Nem is volt saját házuk. Az első sorokban idézett otthon mások tulajdona. Bár ők csak néhány éven át lakták, szülötte még is versben örökítette meg:
kicsi juhászkunyhó
ölelgeti Bihar.
Onnan jöttem én
a népem álmaival.
A korábbi Rózsa, ma Sinka István utca egyes számú házának külön értéke, hogy az eltelt száz év alatt külsején nem sok változott. Míg az eddig felsorakoztatott hírességek esetében kénytelenek voltunk meg jegyezni, hogy csupán a porta hiteles, most ennél többet kap az ide zarándokoló. Sőt, m ég egy töprengésre ösztökélő felfedezéssel is gyarapodha t. A Nagyszalontát fölkereső irodalombarátok először Aranyéknál róják le tiszteletüket. Onnan kétpercnyi sétával a „fekete bojtár” szülőházához érkeznek. Míg e kétszáz métert meglépik, eltűnődhetnek: mily különös, hogy az isteni gondviselés a XIX. és a XX. század legnagyobb magyar balladaköltőinek bölcsőit egyazon bokor ba helyezte. E két jeles porta oly közel esik egymá shoz, hogy ha felhágnék Aranyék „feketén bólogató eperfá”-jának legmagasabbik ágára, kinkirgózás, ágaskodás nélkül reá látok eme házra, ahol „este tájon lágyan muzsikál az ajtó “…Nem kevésbé különös az sem, hogy míg e lak szülöttének lírájában, balladáiban a pásztorok keserve, századunk szenvedése tör felszínre, addig egy újabb kétperces séta Zilahy Lajoshoz, a letűnő dzsentri s a polgári réteg ismerőjéhez juttat el. Ez csupán másfélszáz méter a Nagy-Csegőd utcában, de az élmények és élettapasztalatok világában s az egyéni sorsban csillagtávolság. A Rózsa utca szülöttének már gyermekkora is kemény küzdelem a puszta létezésért. Csakhamar tudomásul kell vennie: nem nagy dicsőség egy szegény juhász fiának lenni; inkább takargatnivaló. Hiába tanul kitűnően. A cipősök, a tehetősebb nebulótársai őt, a mezítlábast, kirugdossák az első padból. A négy elemi után tizenegy évesen kisbojtárnak szegődik. A gimnáziumhoz csak annyi a köze, hogy építéséhez téglát talicskáz. Bár szeretne továbbtanulni, még álmodni se mer róla. Apja s bátyja egymást követően kidől a sorból: tüdőbaj viszi el őket. Noha még gyermekkorú, de egyedül kell állnia a sarat, s magamagát megvédenie kegyetlen gazdái haragjától. Napokig le sem hunyhatja szemét, míg meg nem szokták a juhok. Ha elered a végevárhatatlan eső, este úgy alszik el, hogy gőzbe borul rajta a lucskos gúnya. Egy arra vetődő, vándor asztaloslegénynek köszönhető emlékezetes találkozása az irodalommal. Megszolgált bárányát vele cseréli el Petőfi összes költeményeiért. Mire végigolvassa, kialakul életcélja: „költő leszek, ha ráme gy az egész életem, és ha az egész élő világ minden hatalma ellenem jön is”.Első verse úgy születik, hogy egy vénasszonyt hall énekelni. Napo kig motoszkál fejében a dallam és a ritmus, majd előkotor egy tintace ruzacsonkot, és csizmája szárára följegyzi a magától kibomló sorokat:
Oh, szállj pipám drága füstje, dohányom foszló ezüstje s lengj messzi a puszta mélyén …
Nem kellett kínlódnia verslábakkal, rímképlettel, másnap a folytatás jött magától:
Itt Barmon a Csikótanyán Tizenhét szilfa hajlatán sír az eső vőlegénye …
Ebből teljesült ki később a Tizenhét szilfa alatt című, megejtően szép vallomása. No, de addig m ég éveknek kell eltelniük. Egyelőre bújja a könyveket; éjszaka olvasna, ha a gazda hagyná. Szűrének két elkötött ujja a könyvtára. így szerez az iskolázottakon is túltevő műveltséget, amint maga írja: három kiváló professzora volt: Jézus (pontosabban az édesanyjától kapott Biblia), Petőfi és Tolsztoj. Azonban a poétáváéréshez idő szükségeltetik, még hozzá kedvező. Arra pedig várnia kellett. Az első világhborút me g úszta, de a szerelmet nem. A választott Papp Piroska, a vésztői juhászszámadó lánya. Kecsegtető szolgálat is amoda ígérkezett, az 1919-ben meghúzott országhatáron túl. Istenhozzádot mond szülővárosának és édesanyj ának. Vésztőn nagy szegénységben élnek négy, majd három gyermekükkel. Az 1920-as föld reform hozzásegíti egy kis ház megvételéhez. (Napjainkban ez múzeummá rangosodott.) Piroska a gyulai kórházban nemsokára meghal. Küzdelmes napok várnak az apár : napszámosként tartja el három kisfiát, de a békési-bihari emberek, elsősorban az értelmiségiek, segítséget nyújtanak a rejtőző talentum feltöréséhez. Féja Géza, Barsi Dénes, Szabó Pál, később Veres Péter, Sértő Kálmán segíti, bátorítja. Első lírai alkotása a helyi sajtóban 1930-ban jelenik meg; első önálló kötete, a Himnuszok Kelet kapujában című szabadversgyűjteménye pedig 1934-ben, a szeghalmi gimnázium jóvoltából és anyagi segítségével. 1935-ben – Szabó Pállal és Barsi tanító úrral közösen – folyóiratot alapít Kelet Népe címmel. Második kötetében, a Pásztor énekben (1935) a maga és osztályos társai gondjait, keserveit kiálltja a világba. Küldetéstudat lelkesíti, és 1937-ben Budapestre költözik. Közelebb kíván lenni a népi írók csoportjához; velük együtt vívja a harcot a kisemmizettek érdekében a nagybirtokosok s a bérlők ellen. Reményeiben csalatkoznia kellett: munkát nem talál; napi tíz-tizenkét fillérből éldegél, éhhalál veszélyével kerül kórházba. A szűk esztendőknek az áldozatos könyvkiadó, Püski Sándor vet véget. 1939-ben megjelenteti összegyűjtött verseit az igen kifejező Vád címmel. Ezután minden évben új kötettel jelentkezik: novellákkal, balladákkal, elbeszélő költeménnyel, kétkötetes önéletrajzzal, a Fekete bojtár vallomásaival, amelyből hányatott sorsa, pokoljárása a legteljesebben ismerhető meg. Szenvedései és politikai csaódásai a népi írómozgalom jobb szárnyához közelítették, de a német és magyar fasizmustól elhatárolta magát. Az 1945-ös politikai fordulattól várta, hogy az végre megoldja a legszegényebbek, a kisemmizettek évezredes sérelmeit; igaz, nem kommunista módon. A lapok szívesen közlik újabb verseit, de az 1948-ban hatalomra kerülő proletárdiktatúra hallgatásra ítéli, kirekeszti az irodalmi életből. Csak 1957 után jelenhetnek meg elszórtan versei, 1961-ben novelláskötete. Amikor lírája (Ena-dalok) és epikája (Mesterek uccája, Szigetek köny ve) új erőre kap, a betegség költözik be hozzá, utols éveiben Szin Magda áll bátorítóan mellette, miközben a költő végső menedékért az Istenhez folyamodik. A Biblia világába m rülten éri a halál 1969. június 17-én, este. Veres Péter, a barát és sorstárs a szalontai „fekete bojtár” életművét ekként értékelte: „Abban a nem túl nagy névsorban, amely a magyar irodalomban Janus Pannoniusszal kezdődik . .. ott lesz Sinka István is, amíg magyarok élnek, és beszélnek a földön”. Sinka helybeli tisztelői már a kommunista diktatúra idején az irodalmi körben igyekeztek tudatosítani az egykori fekete bojtár szalontaiságát. Szándékaik kiteljesítésére csak a politikai fordulat után nyílott lehetőség. Mindenekelőtt a szülőházat jelölték meg márvány táblákkal (egyiket Túrkeve, a testvérváros, a másikat az RMDSZ helyi szervezete ajándékozta), majd az utcát nevezték el róla. A költő születéséne centenáriumát az Arany János Művelődési Egyesület rendezvénysorozattal tisztelte meg. Ennek keretében tudományos felolvasó ülést, irodalmi délutánt tartottak, és bemutatták kiadványukat, a Szalontán egy ajtó muzsikál című emlékkönyvet. A kialakuló szobor parkban ekkor leplezték le – felemelő ünnepsé keretében – Sinka István mellszobrát, a Túrkevéért Alapítvány ajándékát.
Fontosabb kötetei:
Himnusz Kelet kapujában (versek, 1934);
Pász tor ének (versek, 1935);
Vád (összegyűjtött versek, 1939);
Fütyöri és a hét vadász (elbeszélések, 1940);
Harmincnyolc vadalma (elbeszélések, 1941);
Denevérek honfoglalása (elbeszélő költemény, 1941);

Fekete bojtár vallomásai (önéletrajzi regény I – I I. 1942-1944);
Balladás könyv (versek, 1943);
Kadocsa, merre vagy? (elbeszélések, 1944);
Eltűnik a hóri domb (elbeszélések, 1961);
Mesterek uccája (elbeszélő költemény és versek, 1967);
Szigetek könyve (elbeszélő költemény, 1972);
Érparti történet (válogatott elbeszélések, 1984);
Lovasok opálmezőkön (válogatott versek, 1987);
Mezítláb az utolsó padban (publicisztikai írások, 1989);
Nagy utakról hazatérve (összegyűjtött versek I – I I ., 1993);
Válogatott versei (1997).


Keresés az archívumban

Keresés dátum szerint
keresés a ketagóriákban
Keresés a Google-val

Bejelentkezés | Készítette Hazafias Versek